Cégismertető

A Makrai Motor Gépműhelyt 1942-ben Makrai Károly alapította. Szerszámgépek gyártásával és motorfelújítással foglalkoztak. A műhelyt késõbb három fia irányítására bízta, akik folytatták az alapító apa által elkezdett tervek megvalósítását.

Fordulópont volt az 1990-es évek eleje, amikor az autópark változásával egyre több nyugati típusú motor felújítására keletkezett igény. A fennmaradáshoz fejlõdni kellett technológiában, és a jó minõségû alkatrészek beszerzéséhez megfelelõ partner-kapcsolatokat kellett kiépíteni.

1995-től az unoka, Ifj. Makrai László irányítása alatt mûködik a tradícionális gépmûhely, megõrizve a hagyományokat, ugyanakkor fejlesztve a gépparkot a mai kor technológiai követelményeihez, valamint a szolgáltatás kiszélesítéséhez.

Mára 3 részlegben – motorfelújító, hengerfej felújító, autószervíz – szakképzett munkaerõvel teszünk eleget az egyre növekvõ igényeknek. Alkatrész és szerszám üzletünket online, webáruházformában érhetik el.