Világszerte probléma a gépjármű javítás. A forgalomban napról napra szaporodnak a járművek. Ugyanilyen arányban növekszik a baleseti veszély, amely részben emberi okból, részben a gép, az anyag hibáiból - tehát műszaki okokból - adódhat.

Az elsőnek a fogalmi szabályok megtartását ellenőrző rendőrség igyekszik gátat vetni, a másik veszélyforrás - be kell vallani - többé-kevésbé nyitott kapu. Nincsen járművezető, aki kopásból, kötések lazulásából vagy anyagkifáradásból eredő kezdődő hibákat észre tudna venni. A legtöbb autós-motoros ember technikailag nem olyan képzett, hogy minden kis műszaki hibára fölfigyelne. Csak akkor viszi a kocsiját javításba, ha már feltűnő a rendellenesség.

Nagyon jó volna pedig, ha minden kocsi pillanatnyi műszaki állapotáról rövid idő alatt elvégezhető, alapos és feltétlenül megbízható vizsgálat tájékoztatná az üzembentartót. Sok mérgelődésnek, időkiesésnek, nem utolsó sorban balesetnek lehetne elejét venni.

Utópia! Vagy talán mégsem?

Sok-sok autógyár ért el biztató eredményeket napjainkban a kompúteres gépjármű-diagnosztikával.

Régen rájöttek a javítóüzemekben arra, hogy még a legjobb műszerekkel felszerelt műhely munkája sem lehet tökéletes. Nem a javításokat és beállításokat végző dolgozókról van szó. Ők megteszik a magukét. Legalábbis olyan vonatkozásban, hogy a műhelybe jutott kocsi a megrendelt - a munka felvételnél megállapított - vagy a javítás közben észrevett hibákat igyekeznek tökéletesen kijavítani.

Tény, hogy a két utóbbi gyenge pont. A javításra befutó kocsi diagnosztikai vizsgálata bizonytalan. Itt sem a felvevő személyt kell elítélni. Az igazság az, hogy egyrészt sok olyan kezdődő hiba van, amely gyors átnézéskor könnyen kimarad, másrészt kevés idő áll a kocsi felvételekor a vizsgáló szakember rendelkezésér. Ezen nem segít az sem, ha a legmodernebb vizsgáló műszerek rendelkezésére állnak, mert hosszadalmas vizsgálásra nincs idő.

A Volkswagen-gyár műszaki emberei a következő módon igyekeznek a problémát megoldani:

Első nekifutásként a felvételezés sablonját dolgozzák ki. Alapos meggondolás alapján összeállították a vizsgálás legcélszerűbb programját, a kocsi olyan átvizsgálási sorrendjét, hogy ne maradjon ki semmi, és a vizsgálati pontok úgy sorakozzanak logikus sorrendben egymás után, amellyel a munkát a legrövidebb idő alatt lehet elvégezni. A vizsgálat nyomtatvány alapján halad, és a lap rovataiba plusz vagy mínusz jelzéssel nyilvánít a vizsgáló véleményt.

Ez a módszer sokban javította és gyorsította a gépkocsik hibafelvételét, és segítette a javítóműhely munkáját, mert az irányított felvétel alaposabbnak bizonyult a kocsi szokásos átvizsgálásánál.

Egy alapvető hiba azonban továbbra is fennmaradt, ami az egész javítási munka eredményességét csökkenti. Ez a hibafelvétel szubjektív természete. A felvételező egyéni megítélésén múlik az észlelt hibák mértékének megállapítása. Tudjuk ilyen esetben még a legtapasztaltabb szakember részéről is sok bizonytalanságot rejt magában a döntés, eltekintve attól, hogy kezdődő hibák könnyen észrevétlenek maradnak.

Ezt küszöböli ki a legújabb módszer: a kocsivizsgálat messzemenő automatizálása, azaz kompúter használata a gépkocsi diagnosztikai vizsgálatában.

Az elektronikus szerkezet a gépkocsi 88 vizsgálóhelyének adatait nagyrészt önműködően dolgozza fel, olyképpen, hogy a pillanatnyi állapotot a jármű típusának megfelelő hibátlan állapottal hasonlítja össze és írásban közli azonnal a tesztlapon az eredményt.

A vizsgálatnak előfeltétele, hogy a kocsin megfelelő helyeken érzékelők legyenek elhelyezve. Az érzékelők vezetékei a képünkön látható különleges dugaszoló aljazatba futnak össze. 1971 eleje óta minden új típusú Volkswagen-kocsi ilyen beépített diagnosztikai hálózattal rendelkezik.

Vizsgálatkor a kezelő személy behelyezi a kompúterbe a kocsira érvényes programozott lyukkártyát. Ez a kocsitípusnak megfelelő számozott lap, amely szám minden kocsin a dugaszoló aljazat mellett fel van tüntetve. Ezután dugaszolja a kompúter csatlakozóját, kicseréli az olajmérő-pálcát hőmérséklet-érzékelővel, majd a kompúter billentyűzete segítségével (plusz jelzés=rendben, mínusz=nincs rendben) előírt egymásutánban beüti a gépbe azt a néhány adatot, amit egyénileg kell megállapítania, mint pl. az akkumulátor, a kézifék, a tengelykapcsoló stb. állapotát. A kompúter vár, míg minden adatot megkapott, csak ezután kezd működni. A nézőkén sorra megjelennek a vizsgált helyek megnevezései, és egyidőben leüti a gép a tesztlap rovatába a + vagy a - jelet, az összehasonlító mérésen alapuló pontos döntést. Így vizsgálja végig az elektronikus berendezés az egész kocsit, beleértve a gyújtás beállítását, a zárószöget, a kompressziót, a motorhűtést, a kipufogógáz összetételét stb.

Ha a vizsgáló személy szükségesnek látja, akkor megfelelő billentyű segítségével egyes mérések átugrására vezényelheti a kompútert. A tesztlapon természetesen azok a rovatok eredménybejegyzés nélkül maradnak.

Régebbi gyártmányú kocsik sem maradhatnak ki a kompúteres diagnosztikából. Ezek részére is készítettek programozott lyukkártyákat. A vizsgáló személy elhelyezi a mérő érzékelőket, illetve beüti a gép nézőkéjén megjelenő felhívás sorrendjében a szemrevételezés szerinti állapotot. A kompúter a lyukkártyán előírt hibátlan állapottal összehasonlítja az adatot és ráüti a tesztlapra a döntést. Ez a vizsgálat valamivel lassúbb az automatizáltnál, de a gép döntései pártatlanok és mentesek a vizsgáló személy minden szubjektív befolyásától.

A kompúteres vizsgálat alapvető elemei:

- időmegtakarítás és a kocsi teljesen megbízható átvizsgálása, ami végeredményben üzemeltetési és közlekedési biztonságot jelent;

- személyi befolyástól mentes döntések a kocsi állapotáról,

- írásbeli bizonylat a jármű használhatóságáról, ami igen hasznos támpont a kocsi eladása, illetve vásárlása esetében.